Recall Healing konzultáció
/Lejjebb olvashatók a Recall Healing konzultációval kapcsolatos információk, valamint a REDWoodban dolgozó szakemberek, elérhetőséggel./
A Recall Healing ("visszahívó gyógyítás") egy holisztikus megközelítés, amely a testi problémák, betegségek mögött álló lelki-, és érzelmi okokra összpontosít. Célja, hogy feltárja azokat a traumákat, konfliktusokat, vagy elfojtott érzéseket, amelyek hozzájárulhatnak az adott betegség kialakulásához, ezáltal helyreállítsa a testi-, és lelki egyensúlyt, valamint aktiválja az öngyógyító képességeket.
A folyamatban használt módszerek nagy százalékban Anna Ancelin Schützenberger ős-szindróma munkásságára épülnek.
Szükség esetén a szakember más segítő, holisztikus módszereket is beemelhet a terápiába, úgy mint "Bach virágesszencia", meditáció, légzésgyakorlat, melyek segítenek a negatív érzésekkel, azok testre gyakorolt hatásával megküzdeni.
A Recall Healing konzultációk során nagy hangsúly kerül:
- A különböző ciklikusságok feltárására, azaz mik azok a hasnoló élményeken alapuló történések/megélések/gondolatok, melyek szabály szerint ismétlődnek. Ilyen lehet például az "elvesztés".
- Az indítóprogramra, azaz a születés körüli történések, megélések feltárásra kerülnek, s azok, mint "nagy betűs piros gombok" hogyan jelennek meg a későbbiekben. Ilyen lehet például nőknél a megfoganással való küzdelem párhuzama az "egész eddigi életem egy harc"-cal.
- Az életvonal vizsgálatára, azaz milyen meghatározó folyamatok, történések bírnak nagy hatással. Ilyen lehet például a függetlenedés folyamata.
- A családfa feltárására, mely során a 4. generációig minden olyan szereplővel dolgozik, akikre rá lehet látni. Olyan összefüggéseket vizsgál, mint például a fogantatási mátrix, névegyezések, hivatásvizsgálat, életben tartó események.
MIRE SZÁMÍTHATUNK A RECALL HEALING FOLYAMATBAN?
Történetek feltárására:
A szakember segít feltárni a múltbeli eseményeket, traumákat és érzelmi konfliktusokat, amelyek kapcsolódhatnak a jelenlegi egészségi állapothoz.Kapcsolatok vizsgálatára:
A módszer figyelembe veszi a családi és generációs mintákat, hogy megértsük, hogyan befolyásolják ezek a betegségek kialakulását.Öngyógyító folyamatok aktiválására:
Érzéseink és konfliktusaink tudatosításával segít bennünket a gyógyulásban.Érzelmi támogatásra:
A terapeuta érzelmi támogatása segíti a nehézségek feldolgozását.
MILYEN ESETEKBEN SEGÍTHET A RECALL HEALING TERÁPIA?
Krónikus betegségek:
Olyan állapotoknál, mint a cukorbetegség, autoimmun betegségek vagy szív-, és érrendszeri problémák.Onkológiai betegségek:
A rákhoz kapcsolódó érzelmi és lelki konfliktusok feltárásában.Pszichoszomatikus tünetek: ha a fizikai problémák mögött lelki okok állnak, például feszültség, szorongás vagy depresszió.
Traumák feldolgozása: múltbeli traumák vagy veszteségek hatásainak kezelése.
Kapcsolati problémák: családi vagy párkapcsolati konfliktusok, amelyek hatással vannak a testi egészségre.
Önértékelési problémák: alacsony önértékelés, szorongás vagy identitáskrízis kezelésében.
Betegségek megelőzése: a jövőbeli egészségügyi problémák elkerülése érdekében a lelki okok tudatosításával.
Krakk Vera
Felszabadító segítő
Életmód-tanácsadó
Természetgyógyász
Fitoterapeuta
Újmedicina/biologika konzulens
Recall Healing konzulens
DoTerra független tanácsadó
Bach-virág tanácsadó
Elérhetőség:
krakkvera@gmail.com
Pákh Ildikó
Természetgyógyász
Shiatsu-gyógyász
Gyógymasszőr
Fizioterápiás szakember
Rehabilitációs tréner
Recall Healing konzulens
Dúla
Családállító
Pszichológia szakos hallgató
Elérhetőség:
ildiko@pakh.hu