COACHING
/Lejjebb olvashatók a coachinggal kapcsolatos információk, valamint a REDWoodban dolgozó szakemberek, elérhetőséggel./

MI A COACHING?

A coaching az a folyamat, amely során a coach és ügyfele együtt dolgozik egy ügyfél által hozott problémán. A folyamat célja, hogy egy konkrét probléma megoldódjon, vagy elérjenek egy kitűzött célt. Ugyanakkor lényeges, hogy a megoldást nem a coach-nak kell kitalálnia és megvalósítania. Ő csak iránymutatást, motivációt és inspirációt ad, valamint mindvégig támogatja az ügyfelet a folyamat során.

A coaching éppen ezért nem egyenlő a tanácsadással, és a pszichoterápiával sem. A tanácsadás során a tanácsadó konkrét megvalósítási ötletekkel segíti ügyfelét, a pszichoterápia pedig lelki problémák megoldásáról és a múlt feldolgozásáról szól.

Megoldásfókuszú partneri együttműködésről van szó, melyben mindvégig az ügyfelen (gondolatok, megélések, érzések, célok, fejlődés) és megoldásain van a fókusz. Elengedhetetlen a mély és őszinte beszélgetés.
A folyamat során mindig egy konkrét probléma megoldása, vagy cél elérése a végcél. Az ide vezető út alatt kiderülhetnek a témához kapcsolódó negatív gondolatok, gátak, valamint rengeteg új technikával, problémamegoldási módszerrel gyarapodik az ügyfél.
Hatékony önismereti utazás is, melynek során változik az ügyfél önmagáról, a világban elfoglalt helyéről és a lehetőségeiről alkotott képe , melynek következtében tényleges változásokat idéz elő az életében.


Ennek köszönhetően a coaching eredménye 2 szinten is tapasztalható:

  • Kézzel fogható eredmény: a kitűzött célt sikerül elérni, megvalósítani és bekövetkezik az ideális állapot.

  • Hosszú távú, rejtett eredmény: az ügyfél új tapasztalatokra, módszerekre tesz szert, mindezekkel együtt nő az önbizalma, problémamegoldó képessége, mely az élet minden területén minőségi javuláshoz vezet.


KI A COACH?
A coach jelentése a jelenlegi használatban egyfajta mentális személyi edző, akinek a célja, hogy ügyfele (coachee) kihozza a maximumot önmagából. Valós hasonlóság van tehát a sportban használt edző kifejezéssel:

  • a coachnak fel kell fedeznie ügyfele erősségeit, gyengeségeit, elakadásait

  • ezek alapján meg kell terveznie a felkészülés fázisait

  • össze kell gyűjtenie azokat a módszereket, eszközöket, amelyek az ügyfél segítségére lehetnek

  • támogatnia kell, hogy az ügyfél minél jobban tudja hasznosítani belső erőforrásait

  • A megvalósítás természetesen járhat kisebb kudarcokkal is, ilyenkor nagyon fontos, hogy a coach képes legyen átsegíteni az ügyfelet a nehézségeken.


A coach főként kérdez, meghallgat, visszatükröz, összegez, kreatív eszközöket használ és feladatokat ad (ez utóbbi kettőt természetesen az ügyfél jóváhagyásával). A coach "külső szem és fül", ami által új nézőpontot tud behozni az életedbe. Feladata, hogy új megvilágításba helyezze az esetleg berögzült, sémákba kötött gondolatokat, és ezáltal lehetővé váljon az ügyfél számára, hogy kiszabaduljon és egy új irányba induljon el a gondolkodása, és aztán ő maga is.

Weinhardt Renáta

Tréner
Coach

Szervezetfejlesztési tanácsadó

Beneford Kft. | Szakmai vezető

Elérhetőség:
weinhardt.renata@beneford.hu 

Kurtán Klára

Coach
Karrier-tanácsadó

Tréner
Coach képző

Elérhetőség:
klara@kurtanklara.hu 

Éliás Nóra

Akkreditált coach

Kommunikációs szakember

Rendszerállítás

Archetípus asztrológia

Elérhetőség:
nora.katalin.elias@gmail.com 

Berey Zita

Szupervizor
Coach

EFT párkapcsolati tanácsadó

Elérhetőség:
zitaconsulting@gmail.com

Stréda Eszter

Pszichodráma vezető

Szupervizor

Coach
Szervezeti tanácsadó

Csoportdinamika szemléletű csoportvezető

Elérhetőség:
estreda@gmail.com 

Berényi Antónia

Diplomás mentálhigiénés szakember
Coach
Tréner

Elérhetőség:

pszichofilter.trening@gmail.com

A REDWoodban több szakember is foglalkozik coachinggal, azonban fontos tudni, hogy több típusú coaching folyamatot is elkülöníthetünk: magánéleti-, vezetői-, párkapcsolati-, családi problémákra is nyújthat megoldást. Ezekről lejjebb olvashatsz.


Bóna Katalin

Transzformatív life coach
Pszichológus

Szervezet-, és vezetésfejlesztési tanácsadó

Elérhetőség:
bona.kata@bonadynamics.com

Székely Marcell

Szervezet-, és vezetésfejlesztő szakember
Business-, és life coach

Elérhetőség:
szekelymarcell@gmail.com

Sipos Lilla

RED EQ Tréner (egyéni és csoport)

Páros mediáció
Vision board

Business-, és life coach
Kommunikációs tréner

Elérhetőség:
info@redacademy.hu

Szilágyi Ágnes

Viselkedés elemző

Life-, és business coach
Pszichológus-jelölt

Elérhetőség:
szilagi89@gmail.com 

Földvári Barbara

Viselkedéselemző

Life-, és art coach

Művészetterápiás szakember Pszichológus-jelölt

Elérhetőség:

info@foldvaribarbara.hu

Kántor Csilla

Mentálhigiénés szakember

Business-, life-, és párkapcsolati coach

Mediátor

Szupervizor

Képzésben lévő pár-, és családterapeuta

Elérhetőség:
barmi25@gmail.com

Czirkos Zsófia

Life-, és business coach

Ultrarövid terápiás konzulens

Elérhetőség:
info@zsofiaczirkos.com 

Life coaching

A "Life Coach" jelentése tükörfordításban "élet edző" – ebből sejthető, hogy mi a fogalom jelentése: egy olyan szakember, aki segít abban, hogy az életvitelünk kiegyensúlyozottá váljon, magánéletünkben történt, felmerülő akadályokon túl tudjunk lépni.
Nagyon sokféle globális problémával fordulhatnak a life coachhoz – ilyenek lehetnek például az alábbi területek:

  • személyes fejlődés támogatása

  • stresszkezelés

  • időhatékonyság, időhány

  • tanácstalanság, döntésképtelenség egy szituációban

  • tudatos életmódunk kialakítása

  • kommunikációs problémák

  • párkeresés, pártalálás

  • karrierválasztás, karrierfejlesztés

  • munka-magánélet egyensúly

  • munkakeresési, munkahelyi, karrierváltási dilemmák

  • kiégés, depresszió, lehangoltság

  • gyermekvállalás, gyermeknevelés

  • gyász, válás, más okból felmerülő nehéz élethelyzet (nem gyászfeldolgozás!)

Miben segít a life coaching?

  • Ha szeretnéd fejleszteni az önismeretedet.

  • Ha több önbizalomra lenne szükséged és bátrabb szeretnél lenni.

  • Ha nem okoz örömet a munkád és megoldást keresel erre.

  • Ha az életmódváltásodban lelki-, és mentális támogatásra van szükséged.

  • Ha nehéz élethelyzetbe kerültél és segítségre van szükséged a kiút megtalálásához.

  • Ha jó lenne több minőségi énidő, de valahogy sohasem jön össze, mert elborítanak a feladatok.

  • Ha úgy általában nem vagy elégedett az életeddel, jó lenne valami változás.

  • Ha már van egy célod, és segítségre van szükséged a megvalósításban.

  • Ha még nincs konkrét célod, csak azt tudod, hogy valami nagyon nem jó úgy, ahogy most van.

  • Ha szeretnéd, hogy valaki ítéletmentesen meghallgasson és együtt gondolkodjon veled, hiszen sokszor már a problémák hangos kimondása és átbeszélése is elindít a megoldás felé.

  • Ha párkapcsolati gondod van (ez is a life coaching része, érdemes behozni, fény derülhet arra, hogy szükség esetén a párnak közösen kell-e szakemberhez fordulnia).



Business coaching

A business coach a coaching folyamat kezdetén segít az ügyfelének, hogy pontosítsa céljait, és ismerje fel a célja elérését gátló nehézségeket. Miután tisztában vannak a problémával, a coach segít, hogy ügyfele rájöjjön, mit kell tennie a továbbiakban, és min kell feltétlenül változtatnia, hogy egyenesebben lépkedhessen a célja fele.

Különösen a vállalati, üzleti nicheban kerülhet nehéz döntések elé az ember, vagy nézhet szembe a kiégés problémájával. Sokszor fordul elő, hogy az alkalmazottak nem motiváltak, nem akarnak dolgozni, és nem végzik úgy a munkájukat, ahogyan az elvárható lenne tőlük – ilyenkor egy vezető könnyedén ütközhet falakba. Az is előfordulhat, hogy valamilyen üzleti folyamattal, értékesítési-, és marketing technikával kapcsolatban merülne fel kérdés.

Egy jó business coach nem csupán a pszichológia alapjaival van tisztában, hanem kellő rálátással rendelkezik a vállalati, vállalkozó, munkavállalói élet minden egyes aspektusára. Nagyon fontos megérteni, hogy nem ért olyan specifikált szinten a jogi dolgokhoz, mint egy jogász, vagy az adózáshoz, mint egy könyvelő, viszont multidiszciplináris személyiségként képes lehet egy üzleti ötletet véleményezni. Pontosan tudja, hogy milyen alkalmazottakat vezetni, hogy ők milyen emberek, és hogy hogyan érhető el náluk maximális motiváció és teljesítmény.

Mivel kereshetünk meg egy business coachot?

  • sales technikák fejlesztése, prezentálóképesség

  • kommunikációs hatékonyság elősegítése

  • alkalmazottak motiválása, hatékony jutalmazási rendszer kiépítése

  • időhatékonyság, időmenedzsment, időgazdálkodás

  • marketing folyamatok átlátása, véleményezése (B2B és B2C egyaránt)

  • egy adott piac strukturális átlátása és felmérése, rövid véleményezés a jelenlevő versenyről

  • ERP rendszerek ismerete

  • vállalati módszertanok bevezetése (agilis és scrum)

  • online hirdetési rendszerek ismerete

  • van egy működő vállalkozásod – pl. webdesigner – de nem érted, hogy miért nem jönnek a számok, az ügyfeleid miért nem maradnak nálad, miért nem akar összeállni az egész


Venier Serena

RED EQ Tréner

(egyéni és csoport)

Páros mediáció
Vision board
Álomanalízis

Megoldásfókuszú coach
Brief-, és businesscoaching

Elérhetőség:
serena.venier@redacademy.com

Sipos Lilla

RED EQ Tréner

(egyéni és csoport)

Páros mediáció
Vision board

Business-, és life coach
Kommunikációs tréner

Elérhetőség:
info@redacademy.hu

Czirkos Zsófia

Life-, és business coach

Ultrarövid terápiás konzulens

Elérhetőség:
info@zsofiaczirkos.com
 

Sólyom Albert

RED EQ Tréner
(egyéni és csoport)

Páros mediáció
Vision board Álomanalízis,
Képi kifejezéspszichológiai tanácsadó

Ultrarövid terápiás konzulens
Business coach

Elérhetőség: 
albert.solyom@redacademy.hu

 


Venier Serena

RED EQ Tréner

(egyéni és csoport)

Páros mediáció
Vision board
Álomanalízis

Megoldásfókuszú coach
Brief-, és business coach

Elérhetőség:
serena.venier@redacademy.com

Megoldás fókuszú coaching

A megoldásfókuszú coaching azon a feltételezésen alapul, hogy minden személynek rendelkezésére állnak az erőforrások és a képességek a változáshoz és a növekedéshez. A coach feladata, hogy segítse az ügyfelet ezeknek az erőforrásoknak a felismerésében és kiaknázásában. A megközelítés nem foglalkozik a problémák múltbeli gyökereinek vagy okainak feltárásával, ehelyett a jövőbeli megoldásokra összpontosít.
A megoldásfókuszú coaching során a coach gondosan megfogalmazott kérdéseket tesz fel, amelyek arra ösztönzik az ügyfelet, hogy elképzelje a kívánt jövőbeli helyzetet, és azonosítsa azokat a lépéseket, amelyek ehhez elvezetnek. A coach segít az ügyfélnek felismerni erősségeit és korábbi sikereit, amelyekre építhet. Ez a pozitív-, és erőforrás-orientált megközelítés gyakran hatékonyabb, mint a problémák elemzése, mivel energiát ad és motiválja az ügyfelet a változásra.



Párkapcsolati coaching

A párkapcsolati coach értelemszerűen párokkal, házaspárokkal foglalkozik, párkapcsolati problémák megoldásában nyújt segítséget. A párkapcsolati coach munkája annyiban tér el a business-, vagy life coachok munkájától, hogy nem egy ügyféllel foglalkozik, hanem két emberrel, és a köztük lévő kapcsolattal. Van lehetőség egyéni coaching ülésen is részt venni párkapcsolati problémákkal kapcsolatban, azonban a legjobb eredményt úgy lehet elérni, ha a pár mindkét tagja részt vesz párkapcsolati coachingon, és mindkettőjükben megvan a szándék a kapcsolat javítására.

A hagyományos párterápiát két pszichoterapeuta tartja, míg a párkapcsolati coach egyedül dolgozik. A párterápia a múltra is fókuszál és az egyéni sérülésekkel is foglalkozik, a párkapcsolati coaching jövőcentrikus, és a kapcsolat dinimaikájával, a férfi-nő viszonyával foglalkozik. Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy a párkapcsolati coach egyéni terápiát javasol valamelyik félnek.

Párkapcsolati coaching témák:

  • kommunikáció és konfliktuskezelés a párkapcsolatban

  • kapcsolati célok és értékek

  • intimitás és érzelmi kötődés

  • bizalom és megbékélés, megbocsátás

  • egyensúly a munka és a magánélet között.

  • toxikus párkapcsolati viszonyok

  • párkapcsolati elakadások, nehézségek megoldása

  • párkapcsolati játszmák

  • párkapcsolati célok és irányok meghatározása

  • párkapcsolati elakadások

  • kapcsolaton belüli viszonyok és elvárások tisztázása

Miben segít a párkapcsolati coaching?

  • Ha azon gondolkodsz, hogy vajon törvényszerű-e a kapcsolatotok változása, vagy csak elrontotok valamit.

  • Ha szeretnéd jobban megérteni a működéseteket (akár még a kapcsolat elején, megelőzve annak megromlását; akár, ha már baj van, de orvosolni szeretnéd a problémát).

  • Ha túl sok a konfliktus, ugyanazokat a köröket futjátok újra meg újra.

  • Ha változást szeretnél a párkapcsolatotokban, több törődésre és megértésre, jobb kommunikációra vágysz.

  • Ha valahol útközben elveszett a bizalom.

  • Ha több együtt töltött minőségi időre lenne szükséged.

  • Ha szeretnéd, hogy valaki ítéletmentesen meghallgasson és együtt gondolkodjon veled.

Párkapcsolati coachhoz fordulni közösen ajánlott, de akár az egyik fél egyedül is sokat tud tenni a változásért.

Kántor Csilla

Mentálhigiénés szakember

Business-, life-, és párkapcsolati coach

Mediátor

Szupervizor

Képzésben lévő pár-, és családterapeuta

Elérhetőség:
barmi25@gmail.com

Győrei Ildikó

Család,- és párterápiás konzulens

Párkapcsolati coach

ÉFT párkapcsolati tanácsadó
Családi mediátor

Elérhetőség:
ildi@glazer.hu

Németh Irén

Psych-k facilitátor

Szellemi-, lelki-, párkapcsolati coach

IKIGAI & LOVE programok megalkotója

Elérhetőség:
iren.nemeth@valtozok.hu 

Német Viktória

Homeopata
Kineziológus

Ifjúsági-, párkapcsolati-,
és kommunikációs coach

Elérhetőség:
nemeth.viktoria@homeoterapeuta.hu


Petki Ildikó

Komminikációs coach-, és tréner

Gyermek-, kamasz-,
és ifjúsági coach

Gyászfeldolgozó szakember

Elérhetőség:
petki.ildiko@yahoo.com   

Német Viktória

Homeopata
Kineziológus

Ifjúsági-, párkapcsolati-,
és kommunikációs coach

Elérhetőség:
nemeth.viktoria@homeoterapeuta.hu

Gyermek-, Ifjúsági-, Kamasz coaching

A coach segíthet gyermekednek az akadályokat azonosítani, reális és fokozatosan elérhető célokat kitűzni ezek elhárítására. Egyszerre dolgozik gyermeked partnereként és segítőjeként: egy személyre szabott tervet állít össze célkitűzésekkel és a fejlődés folyamatos ellenőrzésével. A coaching az önbizalmat is növeli azáltal, hogy eszközök széles tárházát teszi elérhetővé a gyermek számára annak érdekében, hogy felismerjék a magukban rejlő potenciált. Például segít szervezettebbé válni, felelősségteljes viselkedést kialakítani, az iskolai, a szociális és a családi kötelezettségek között egyensúlyt találni. A felnőttekhez hasonlóan a gyerekek is sokszor szembesülnek azzal az érzéssel: valamilyen változásra lenne szükségük, de nem tudják beazonosítani, hogy pontosan mi is az, amin változtatniuk kellene. A coach a megfelelő kérdésekkel rá tudja vezetni a kis kliensét, hogy megválaszolja magának ezt a kérdést.

Milyen témákkal fordulhatsz hozzá?

  • önismeret: mik az erősségeim, hogyan tudom őket kamatoztatni, a gyengeségeim valóban az enyémek vagy csak rám aggatták őket

  • kommunikációs készségek

  • szociális kapcsolatok kortársakkal pl.: beilleszkedés, énhatárok húzása, baráti konfliktuskezelés

  • szociális kapcsolatok felnőttekkel intézményben és azon kívül pl.: hol a helyem, keretek és határok, konfliktuskezelés

  • szociális kapcsolatok a családban pl.: szeretetnyelv, önkifejezés, hol vagyok én a családban, konfliktuskezelés

  • teljesítmény probléma: hogyan tudok megküzdeni az izgulással pl. iskolai számonkérés (dolgozat, felelés), milyen tanulási technikák hoznak nálam eredményt/van-e probléma a meglévőkkel

  • időbeosztás: hogyan tudom jól beosztani az időmet, mit tudok kezdeni azzal, ha állandóan elterelődik a figyelmem,

  • ki vagyok én, mit szeretek, mik a céljaim - ezek valóban az enyémek vagy rám aggatták őket


Anya - fia coaching


Az egyéni beszélgetések során a coach segítségével feltárásra kerül, hogy egy fiú gyermekes édesanyának milyen nehézségei vannak. A szakember segítségével az édesanya felfedezi erőforrásait, célokat fogalmaz meg, és eszközöket kap, melyek segítségével valódi változás állhat be fiával való kapcsolódásban, a kapcsolati dinamikában. Mindezek által mélyebb, harmonikusabb kapcsolat jön létre, mely megkönnyíti a nehezebb mindennapokat is.. 

Milyen kérdések kavaroghatnak egy édesanyában, akinek fiú gyermeke(i) van(nak)?

  • Tele a hócipőd azzal, hogy bármilyen gyereknevelési irányzatot követnél, mindig elakadsz, mert a fiaid, mintha teljesen másképp lennének bekötve?
  • Hiába próbálsz ki bármit, ők továbbra is csak törnek, zúznak, nem fogadnak szót, vagy éppen szoronganak, verekszenek vagy őket verik?
  • Kétségbeestél, hogy az egész anyaság nem neked való?
  • A fiadat egy agresszív bántalmazónak látod, máskor pedig a legcsodálatosabb embernek a Földön és nem tudod, melyiknek higgyél?


Czap Villő

Anya-fia coach

KidsSkills coach

Kommunikációs szakember Szövegíró


Elérhetőség:

villo.czap@anya-fia.hu